A masszőr válaszol

Gyakori kérdések

 

Masszázzsal kapcsolatos leggyakrabban előforduló kérdések és adott válaszok

Mit érezhetek első alkalommal a masszázs alatt, illetve utána?

Az izom, ín, kötőszövet fellazítása, letapadásainak oldása jóleső fájdalommal párosulhat.
A masszázs hatására több vér kerül a szervezetbe így a kezelés befejeztével enyhe
fáradságérzet, bágyadtság léphet fel (olyan, mint amikor jóllakunk). Valamint az izomfeszültség csökkenésével további pozitív testi és idegrendszeri reakciók is felléphetnek ugymint: orrdogulás, a pozitív anyagcsere folyamatok miatt vizelési és székelési inger, gyomorkorgás.

A masszázs után kisebb pihenővel rásegíthetünk hogy minél hamarabb: frissebbeknek, lazábbnak jobb hangulatúnak érezzük magunkat.
Másnapra általában izomláz érezhető. (előfordulhatnak kisebb lila foltok a kezelt területeken, a masszázskezeléseknél ritkán, a köpölyözésnél gyakran)
Az izom, ín feszülések oldottabbak
Nyugodtabbak leszünk.
Frissebbek lazábbak érezzük magunkat.

A megfelelő diagnózis alapján végzett gyógymasszázs szinte minden esetben hatékony gyógy tényező.
A gyulladásos folyamatok némely esetben fellángolhatnak. (Ezért is fontos az előzetes orvosi kivizsgálás, a kezelőorvos bizonyos esetekben a masszázskezelésekhez a terápia részeként gyulladáscsökkentőt szokott felírni. Abban az esetben ha a feszült izomzat eléri a 60% -os összehúzódottságot, a beidegződésére nyomást gyakorol és az idegek begyulladhatnak ami további izomfeszültségek, fájdalmak kialakulásához vezethet. Ezt az ördögi kört lehet a kezelőorvos által előírt célzott masszázzsal és a terápia részeként felírt gyulladáscsökkentőkkel megszüntetni.)
Mindig az okot kell kezelni, és az ok többnyire az izmok feszültsége. (pl: ínhüvely gyulladás – az alkar izmait kell kezelni)
((Természetesen érdemes elgondolkodni, hogy mi vezetett az alkar túlfeszüléséhez ami ebben a példában az ínhüvely gyulladását okozta. Mert ha az eredeti kiváltó okot pl. görcsös egérhasználatot nem szüntetjük meg akkor a panaszaink előbb vagy utóbb visszatérnek.))

Milyen rendszerességgel kell igénybe vennünk a masszázst, hogy tartósan jobb legyen a fizikai és a szellemi teljesítményünk?

A masszázs olyan, mint egy sport. A rendszeresség a titka.
1,Tapasztalataim szerint a minden második héten végzett masszázs elegendőnek bizonyul, arra hogy tartósan jobb életminőségben éljünk. Feltéve ha életmódunkat megfelelően kialakítottuk és a túlterheléseket napi szinten kompenzáltuk (megfelelő nyújtások, jóga, pilates, önmasszázs, torna, megfelelő ágy, megfelelő cípő, lúdtalpbetét, stb.).
2, Abban az esetben ha régóta fennálló izomfeszültségek, panaszok megszüntetése és a sérülések megelőzése a cél akkor legalább a hetente egy masszázs szükséges. A masszázs tulajdonképpen a testi adottságainak és életvitelünk által kialakult túlterheléseket igyekszik kompenzálni.
Ezt az alábbi példával szeretném szemléltetni:
Képzeljünk el egy mérleget aminek egyik oldalán a masszázs a másik oldalán a
végtaghossz különbségek, lúdtalp, rossz ágybetét, helytelen testtartás, ergonómiailag nem megfelelően kialakított irodai munka, táska egyoldalú hordása, kevés pihenés, túledzettség, stressz és a rossz szokások vannak.
A megfelelően célzott rendszeres és szakértő masszázs kezelések mindezeket egy bizonyos fokig képesek is kompenzálni. De mindaddig csak kompenzáció marad amíg nem teszünk meg mindent annak érdekében, hogy a panaszainkat kíváltó okokat megszüntessük.

A heti egy masszázs a megfelelő indikáció alapján végezve többnyire képes is kompenzálni sőt minden kezelés után jobb és jobb életminőségben érezhetjük magunkat.
Abban az esetben ha a heti egy masszázsra (60 perc) (legalább 2 alkalom) sem történik pozítív reakció (ugyan olyan masszázs előtt és masszázs után másnap) akkor vagy a masszőrt kell váltanunk és vagy visszamennünk a kezelőorvosunkhoz.

Szinte mindenkinek vannak izomfeszültségei (ált 10 – 30% -os izomfeszültségeket rejt izomzatunk). Ezek a túlfeszült izmok / trigger pontok feszültségük arányában gyengítik az adott izom működését és összegződve az egész testünk teljesítőképességét csökkentik.
Ez az alapja annak hogy a sportolók teljesítőképességét akár 30%- al lehet fokozni (Breda tanulmánya).
Legtöbbször ez a feszültség „tartalék” addig nem is szembetűnő, míg nem voltunk egy hatékony masszázson.

3, Természetesen annak ellenére, hogy a heti egy masszázs már megfelelően segít állapotunkon, lehetőség van a heti kettő masszázs igénybevételére is. Viszont vannak állapotok amikor a heti 2×60 perc masszázs már sok lehet. A versenysportolónál a heti 5×60 perc masszázskezelés is kevésnek bizonyulhat. (A heti öt masszázs közvetlenül a verseny előtti időszakban lehet hasznos. Hosszútávon azonban már nincsen értelme ((a szervezet túlzottan hozzászokhat és nem lesz eredményes)). A kevesebb néha több).

Viszont senkit sem szeretnék rábeszélni, hogy milyen sürün masszíroztassa magát, mindenkinek más és más az igénye és az esetleges panasza.

Heti egy vagy két alkalom ideális lehet, de mindenki egyedi. A rendszeres karbantartás segít megelőzni az izomfeszültséget és az egészségügyi problémákat.

Aki minden második héten egyszer masszíroztat, mit érezhetnek a masszázs alatt, illetve után?

Szinte mindenkinek a 4. alkalomra már annyira fellazul az izom „páncélja”, hogy a mélyebben fekvő rétegek is masszírozhatóvá vállnak.
A kezdeti izom „masszától” már elkülönülve érezhetők az izmok izomrostok, myofasciális feszülések trigger pontok
Hamarabb relaxált állapotba kerülünk annak ellenére, hogy maga a kezelés sokkal intenzívebb az első alkalomnál.
Ami az első masszázsnál „gyötrésnek” tűnt azt mostanra meg sem érezzük, átalusszuk.

A sérülésekkel, betegségekkel szemben ellenállóbbak leszünk a rendszeres masszázstól?

Igen.
Ha rendszerint ugyanazokon a pontokon érte ez idáig sérülés: ellenállóbbá, edzettebbé teheti e pontokat is a masszázs segítségével.

Hány alkalom kell hogy javulást érezzek?

Általánosságban elmondható, hogy ha az első kezelés után másnapra pozitív eredményt sikerül elérni (lazább-, oldottabb izomzat, jobb alvásminőség). Akkor többnyire 4 alkalom után már jelentős javulás tapasztalható.

A személyes tapasztalatom azt mutatja, ha valaki feszült, görcsös izomzattal rendelkezik (myalgiás izom, kötött izomzat, trigger pontok, idegbecsípődés, stb) akkor van is mit lazítani ami „jó” hír.
(kivéve az idegkárosodások, strok- agyvérzés okozta görcsös, – bénulásos állapotokat.)

A hoszabb ideje fennáló elhúzodó (Krónikus) mozgásszervi panaszoknál, megbetegedéseknél a tartós eredmények eléréséhez gyakoribb és hosszantartóbb kezeléssorozat szükséges
Az Akut (a közelmúltban keletkezett) nem gyulladásos panaszok, megbetegedések esetén hamarabb számíthatunk tartósabb eredményre.

Idegkárosodások, strok- agyvérzés okozta görcsös állapotok, bénulások, érzéskiesés esetén inkább a másodlagos mozgásszervi problémák megelőzésében és kezelésében várhatunk eredményt a masszázstól. Ezekben az esetekben a gyógytorna az első és második a gyógymasszázs. – Gyógymasszőr – Gyógymasszázs Házhoz. Hasznos és érdemes lehet akupunktúrás orvos felkeresése.

Amennyiben az első kezelés után nincs értékelhető javulás, pozitív reakció, esetleg negatív reakciók érzékelhetőek (fejfájás, rossz közérzet, hányinger, hidegrázás, panaszok fokozódása, gyulladások)
Ezen reakcióknak több okai is lehet:

1, Laikus számra negatív reakció ami valójában pozitív reakció (túl intenzív reakció):
Az eddig rossz anyagcseréjű, pangó területeken hirtelen meginduló jobb keringés az eddig felhalmozódott bomlástermékeket felszabadítja ami átmeneti (20 – 30 percig tartó) rossz közérzettel, fáradékonysággal, gyulladással esetleg hányingerrel párosulhat.
A második kezelést ezen (túlzott) reakciók figyelembevételével a kezelőorvost tájékoztatva, kell módosítani (általában óvatosabb kezelés szükséges és vagy gyulladáscsökkentők szedését javasolják).

2. Valójában negatív reakciók
Az első kezelés után hosszabb ideig fennálló esetleg fokozódó: rossz közérzet, gyulladás, hányinger, fejfájás esetén további alaposabb kivizsgálás, góckutatás ajánlott.(fog, mandula, nőgyógyász, urológia, prosztata, glutén érzékenység, cukorbetegség, anyagcserezavarok, emésztési panaszok, autoimmun-betegségek, fertőzések, stb., felderítése)
Ebben az esetben is mindenképpen konzultáljunk kezelőorvosunkkal.
Társ szakértők…

Előfordulhatnak olyan esetek is amikor az első kezelésre nincs érzékelhető javulás, viszont mégis több kezeléssel szép lassan javulhatnak a panaszok.
Ezekben az esetekben az orvos is előre jelzi, hogy lassú állapotjavulás várható. Esetleg több egymást kiegészítő terápia szükséges (gyógytorna, fizikoterápia, gyógyfürdő, stb.)

Már az első kezelés után van pozitív reakció, azonban a páciens pánikbeteg és nem jól fogadja negatívnak értékeli. Esetleg rögtön egy másik súlyosabbnak vélt panasz jelentkezik..
Ezekben az esetekben is nagy segítség a masszázs, de a jelentős áttöréshez önmagában kevés.
Érdemes pszichoterapeutához akkupunktúrás- pszichoterapeutához fordulni. Társ szakértők…

Nem a megfelelő terapeutánál vagyunk. A diagnózis jó a választott terápia is jó. Viszont sajnos a kezelést végző személyében vagy szaktudásában nem megfelelő. Megoldás: Keressünk tovább.

Sajnos sokszor találkozok hosszú évtizedek óta az egészségügy hálózatában bolyongó és végsőkig megkeseredett fájdalmakkal teli emberekkel. Az ő esetükben is mindent megteszek, hogy végre megtalálják a megoldást. Nem szabad feladni! Társ szakértők…

Előfordul teljesen egészséges, alapbetegségek nélküli pácienseknél, hogy pozitív reakciók vannak. időnként gyorsan aztán és mégis nagyon lassan jönnek az eredmények. Visszaesések fordulnak elő. Jobban meg kell vizsgálni az ok okozati összefüggéseket. A valódi elsődleges kiváltó okokat fel kell deríteni! A masszázs nem az okokat szünteti meg, hanem valaminek a következményét. Egy izomgörcs , feszült izom, porckorongsérv szintén nem elödleges ok hanem valaminek a következménye. (ismétlődő túlerőltetés, tartáshiba, lúdtalp, rossz szokások, végtaghossz különbség, rossz ágy, rossz szék, rossz főnök, stb..) Ezért mivel a kiváltó okok nincsenek megszüntetve vagy azért mert lehetetlen vagy mert nincs egyszerűen ideje foglalkozni magával. Marad a folyamatos kompenzáció a masszázzsal.

A trigger pont masszázs mindenképpen fájdalmas vagy lehet finomabban is masszíroztatni?

A válasz összetett: A trigger pont kezelést lehet „száraszon” azaz önmagában vagy egyéb masszázsterápiába integrálva használni.Véleményem szerint a csak önmagában való alkalmazása elég fájdalmas és inkább a gyors – rapid megoldásként (versenyeken, es egyéb helyzetekben amikor kevés az idő) előnyös a használata. Én jobban szeretem és szerinte hatékonyabb is a kezelés ha egyéb masszázstechnikákkal együtt van alkalmazva. Így kevésbé fájdalmas, hiszen az izomzatnak, fascia rendszernek , idegrendszernek idő kell hagyni az oldódáshoz. Egy lágyabb kezdéssel jobban lehet haladni és szépen fokozatosan lehet eljutni a keményebb technikákhoz. Nem hiszem, hogy eredményesebb ha pankrátor módra rögtön az ember veséjébe könyökölnek triger pont terápia néven.

Masszázs utáni hát, váll, comb, kar, kéz, ... fájdalom normális?

Amennyiben egy teljesen kivizsgált páciens kér masszázst nagy meglepetés nem történhet.
Általában másnapra izomláz érezhető valamint az eddigi panaszok átmenetileg felerősödhetnek.
Az évekig évtizedekig kórosan megfeszült izomzat fellazítása után gyulladás is előfordulhat.
Ezek természetes folyamatok egyben jelzik, hogy az adott izomzatnak ismét jobb az anyagcseréje, vérellátottsága. Egy jó és pontos diagnózis és a megfelelő indikáció alapján végzett masszázskezelés szinte minden esetben hatékony gyógytényező.
Viszont amennyiben van bármilyen góc vagy egyéb megbetegedés: a masszázs túlzott reakciókat is kiválthat a szervezetünkben. Ez esetben érdemes egy alaposabb kivizsgálást, góckutatást kérni.

Masszázs után erősebb nyaki fájdalom, mozgásbeszűkülés lehetséges?

Masszázs utáni fejfájás, szédülés előfordulhat a nyaki gerinc masszázskezelése után. Ezért az első kezeléseket a lehető legnagyobb óvatossággal kell végezni a nyak területén.
Viszont előfordulhat, hogy a legnagyobb körültekintéssel végzett nyaki masszázs kezelés ellenére is heves gyulladásos tünetek jelentkeznek. Ebben az esetben további kivizsgálás szükséges.
Ajánlott kivizsgálás: Reumatológia, Ideggyógyászat

Masszázs után fejfájás ?

Nagyon ritkán előfordulhat, de ha bekövetkezik, érdemes orvoshoz fordulni.

Annak ellenére, hogy a masszázs kijejezetten ajánlott migrénes (kivizsgált) fejfájásra
Bizonyos esetekben a masszázs mégis kiváltat negatív reakcióként fejfájást (isneretlen eredetű, nem kivizsgált)
Góckutatás, alaposabb kivizsgálás ajánlott.
Például Glutén érzékenység estén a nem megfelelő diéta és a masszázs keveréke erősebb immunválaszt eredményezhet és a glutén okozta tünetek felerősödését, új tünetek megjelenését is eredményezheti.
Ajánlott kivizsgálás: Ideggyógyászat, Kardiológia, Belgyógyászat

Masszázs után, magasvérnyomás ?

A masszázs után átmenetileg emelkedhet a vérnyomás, főként azokban az esetekben amikor régóta fennálló feszültségeket kellett oldani.
A feszültségek oldása fájdalommal járhat, ami önmagában is okozhat enyhe vérnyomás emelkedést. Valamint a letapadt izomzat oldása utáni átmeneti helyi ödémásodásis szintén enyhén befolyásolhatja vérnyomásunkat. Általában 10-15 percig tartó átmeneti enyhe vérnyomásemelkedés normálisnak mondható.
A 10-15 percnél hosszabb ideig fennálló enyhe vérnyomásemelkedés esetén konzultáljunk kezelőorvosunkkal. Amennyiben masszázs után magasvérnyomás tüneteit tapasztaljuk mindenképpen forduljunk kardiológushoz. A nem kompenzált magasvérnyomás a masszázs egyik klasszikus ellenjavallata.

Masszázs után véraláfutás ?

A szakszerűen végzett közepes erősségű masszázs után is előfordulhatnak kisebb véraláfutások.
Jellemzően inkább pontszerű véraláfutásokat okozhat a trigger pont masszázs, akupresszúra.
Egyes eseteben pl. köpölyözésnél a véraláfutás természetes velejárója a kezelésnek.
Nagyobb és a masszázs erősségétől független, indokolhatatlan véraláfutások esetén konzultáljuk háziorvosunkkal.
A véralvadási, vérképzési zavarok esetén a masszázs ellenjavallott (megbetegedés, gyógyszeres)

Ön is szokta a hátat, nyakat ropogtatni, csontkovácsolni? A masszőr csontkovács ?

Nem!!
és azt tanácsolom ne is engedje csak ez irányú szakembernek.
Hogy miért nem ropogtatok csigolyákat?
Mert a gerincmanipulációt kizárólag Manuál terapeuták végezhetik, akik az orvosi diploma után még két évig járnak manuálterápiás továbbképzésre!
Az a masszőr aki orvosi diploma és manuélterapauta végzettség nélkül gerinc mobilizációt végez:
Finoman fogalmazva felelőtlen és illegális.
Mert szaktudás nélkül könnyen maradandó egészségkárosodás is bekövetkezhet.
Tankönyv nincs közforgalomban.
A masszőr nem jogosult röntgent, CT-t, MRI-t kiértékelni.
Általában más masszőröktől lesik el a szakszerűtlen műfogásokat
A masszőr – gyógymasszőr nem diagnosztizálhat
Valamint nincsen Orvosi diplomája és manuál terápiás képesítése.
A nem orvos által végzett gerinc manipuláció Illegális tevékenység.
Természetesen léteznek más jellegű biztonságos technikák, amit nem csontkovácsolásnak – manuálterápiának hanem passzív kimozgatásnak neveznek. (a testrészeknek maximum a fájdalomhatárig történő passzív mozgatása).

A derékfájásomra jó a masszázs? Hátfájásra? Reggeli kézzsibbadásra?

Azzal kezdeném, hogy ilyen és ehhez hasonló panaszokkal először is keresse fel háziorvosát, aki beutalja a különböző kivizsgálásokra.
pl.neurologus, reumatológus, kardiológus, belgyógyász
Mert a panaszok lehetnek különböző megbetegedések tünetei is
Vese, prosztata, petefészek okozhat – derékfájdalmat
Szív okozhat – hátfájdalmat
Epekő okozhat – Fejfájást, jobb bordaív alatti fájdalmat, derékfájdalmat, hátfájdalmat
Nyaki porckorongsérv, nyaki borda stb. – okozhat kéz és ujjzsibbadást
Valamint az ellenjavallatok figyelembevétele is nagyon fontos
Ezért fontos egy orvos, aki megmondja, hogy mi a baja, és hogy annak alapján mit javasol.

Sokat szokott fájni a fejem, napi 10 - 12 órát ülök a számítógépem előtt. Orvosnál voltam nem találtak semmit. Azt mondták, lazítsak, ússzak, keressek masszőrt. Ön tanulta hogyan lehet masszázzsal fejfájást csillapítani, megszüntetni?

Igen tanultam.
Jól tette, hogy először orvoshoz fordult.
Bizonyos fejfájás típusoknál ugyanis meghúzódhat betegség is a háttérben (magas vérnyomás, szemtengelyferdülés, nyaki borda daganat, trauma, stb.).
A svédmasszázzsal, trigger pont masszázsal, akupresszúrával, gyógymasszázzsal kiválóan meg lehet szüntetni a megkeményedett izmok által okozott fejfájás panaszokat
A masszázstól az izmok ellazulnak, helyi vérbőség keletkezik, és ez az, ami hat.

Szokott köpölyözni ? Van engedélye?

Igen.
Akupresszőr vizsgaanyag, megvan a megfelelő végzettségem és engedélyem a köpölyözéshez.
A köpöly, moxa használatát és az akupresszúrás pontok kezelését az akupresszőr képesítés foglalja magában.
Az úgynevezett tüzes köpölyt és moxát kizárlólag akupresszőr vagy orvos akupunktőr használhat.
Többnyire a csúsztatott köpölyözést részesítem előnyben. Nagyon hatékony technika a feszültségek oldására és a káros energiák elvezetésére

Sportmasszőr vagy gyógymasszőr masszíroz erősebben? A gyógymasszázs erősebb vagy a sportmasszázs?

Téves elképzelések és félreértelmezhető marketing stratégiák miatt sokan úgy gondolják, hogy az erősség a masszázs típusától függ.
A masszázs erőssége az adott problémától és annak megoldási – terápiás lehetőségeitől függ. A masszázs terapeutának természetesen figyelembe kell vennie, hogy a vendég erősebb vagy gyengébb masszázst szeretne. De ez nem írhatja felül az orvosi ajánlását vagy a vendég fizika erőnlétet.
Egy idősebb fizikailag legyengült pácienst még ha kéri akkor sem szabad úgy masszírozni, mint egy fizikailag a legjobb formában lévő versenysportolót.
Miden esetben az adott reakciók (izomtónus változása és a fájdalomküszöb) határozzák meg a masszázs erősséget.
Mindkét esetben az alapfogások megegyeznek.
A sortmasszőr specifikusan a versenysportban előforduló sérülésekkel és azok megelőzésével foglalkozik.
Míg a gyógymasszőr betegségspecifikus masszázst végez (ortopédiai, reumatológiai, traumatológiai – utókezelés, ideggyógyászati, rehabilitációs, sport rehabilitációs)

Sportmasszőr vagy gyógymasszőr masszíroz erősebben? A gyógymasszázs erősebb vagy a sportmasszázs?

Téves elképzelések és félreértelmezhető marketing stratégiák miatt sokan úgy gondolják, hogy az erősség a masszázs típusától függ.
A masszázs erőssége az adott problémától és annak megoldási – terápiás lehetőségeitől függ. A masszázs terapeutának természetesen figyelembe kell vennie, hogy a vendég erősebb vagy gyengébb masszázst szeretne. De ez nem írhatja felül az orvosi ajánlását vagy a vendég fizika erőnlétet.
Egy idősebb fizikailag legyengült pácienst még ha kéri akkor sem szabad úgy masszírozni, mint egy fizikailag a legjobb formában lévő versenysportolót.
Miden esetben az adott reakciók (izomtónus változása és a fájdalomküszöb) határozzák meg a masszázs erősséget.
Mindkét esetben az alapfogások megegyeznek.
A sortmasszőr specifikusan a versenysportban előforduló sérülésekkel és azok megelőzésével foglalkozik.
Míg a gyógymasszőr betegségspecifikus masszázst végez (ortopédiai, reumatológiai, traumatológiai – utókezelés, ideggyógyászati, rehabilitációs, sport rehabilitációs)

Coronavírus Covid-19 fertőzést követően mikor kehet masszíroztatni?

Amennyiben Covid-19 fertőzésen átesett feltétlenül konzultáljon kezelő orvosával a masszázzsal kapcsolatban.
Általánosságban elmondható, hogy a masszázs akkor javasoltamikor sport, aktív fizikai megterhelés is megengedett.
Mivel a koronavírus fertőzés erősen igénybe beveheti a szervezetet ezért a fertőzés lezajlását (negatív PCR teszt és tünetmentes állapot) követően 4-6 hétnél korábban ne masszíroztassunk.
A 2020. szeptember 14.-én az Országos Sportegészségügyi Intézet állásfoglalása szerint:
A „tünetmentes COVID-19 pozitív teszteredmény esetén legalább 2-4 hétig javasolt a fizikai kíméletet, a verseny és szabadidősport mellőzése.
Tünet és Covid-19 pozitív teszteredmény esetén ugyanez 4-6 hét.”
forrás: http://www.osei.hu/images/09.-14.-Sportba-val-visszatrs-ajnls.pdf

Beütöttem magam vagy sportolás közben megsérültem, zúzódásra ajánlott a masszázs?

Az akut (friss) sportsérülésekre, baleseti sérülésekre nem jó a masszázs.
Példák akut sérülésekre:
Izomhúzódás, izomszakadás, rándulás, ficam, törés, zúzódás, vérömleny, ödéma
(A masszázs vérbőséget okoz ezért csak rontana a helyzeten. Valamint NE melegítsük ,
NE szaunázzunk!!)

Ezekben az esetekben az adott testrészt tehermentesítsük, jegeljük, kíméljük, kinesio tape, keressük fel a traumatológiát.

A gyógyulás későbbi szakaszában mikor már eltűntek a bevérzések, szúró éles fájdalmak, nem lüktet, nem dagad, a melegítés hatására javulást érzünk ! (ált 2-3 hét , de bizonyos esetekben 2-3 nap is elegendő lehet)

Masszázs előtt - után folyadékbevitel ?

Fontos a megfelelő hidratáltság, ezért masszázs előtt és után is fogyasszunk elegendő vizet.

A masszázs megelőző napokban és közvetlenül a kezelés előtt és után igyunk kellő mennyiségű folyadékot.

Mikor nem ajánlott masszázst kérni?

A masszázs terápia számos egészségügyi előnnyel jár, de vannak olyan esetek, amikor jobb elkerülni. Például, ha fertőző betegségben szenvedsz, a masszázs segíthet a betegség terjedésében, és nem lesz hatékony, mivel a tested küzd a fertőzéssel. Ha lázas vagy, a masszázs fokozhatja a lázat, ami különösen veszélyes lehet.

Súlyos szív- vagy keringési problémák esetén a masszázs növelheti a szívterhelést, ami komplikációkat okozhat.

Az akut sérülések, például friss törések vagy ínszakadások esetén a masszázs további sérüléseket okozhat, és megakadályozhatja a megfelelő gyógyulást.

Ezért fontos az egészségügyi szakemberrel konzultálni, mielőtt masszázst igényelne.

A masszázs /masszazs-javallatok-ellenjavallatok/ bővebben

„A bennünk lévő természetes erők a betegségek igazi gyógyítói.”

– Hippokratész

A masszázs mellett a rendszeres testmozgás, egészséges táplálkozás és elegendő folyadékfogyasztás kiemelkedő fontossággal bír.

Az aktív életmód segíti az izomzat erősítését és az anyagcserét, míg az egészséges étrend és megfelelő hidratáltság elősegíti az izomregenerációt és a test tisztítását.

A megfelelő pihenés és alvás pedig kulcsfontosságú a test és az elménk feltöltődéséhez és regenerálódásához, ezáltal növelve a masszázs által nyújtott előnyöket és javítva az általános jó közérzetet.

vitamin ital
víz a masszázs után