|
Mit
érezhetünk első alkalommal a masszázs alatt illetve
utána?
- Az izom, ín,
kötőszövet fellazítása, letapadásainak
oldása jóleső fájdalommal párosulhat.
- A masszázs
hatására több vér kerül a szervezetbe
így a kezelés befejeztével enyhe fáradságérzet,
bágyadtság léphet fel (olyan, mint amikor jóllakunk).
Ez az érzet az átmeneti vércukorszint csökkenésével
magyarázható. A masszázs után kisebb
pihenővel rásegíthetünk hogy minél hamarabb:
frissebbeknek, lazábbnak jobb hangulatúnak érezzük
magunkat.
- Másnapra
általában izomláz érezhető.
- Az izom, ín
feszülések oldottabbak.
- Nyugodtabbak
leszünk.
- frissebbek lazábbak
leszünk
Milyen
rendszerességgel kell igénybe vennünk a masszázst,
hogy tartósan jobb legyen a fizikai és a szellemi teljesítményünk?
- A masszázs
olyan, mint egy sport a rendszeresség a titka.
- Tapasztalataim
szerint a minden második héten végzett masszázs
elegendőnek bizonyul, arra hogy tartósan jobb életminőségben
éljünk. (ideális állapot a hetente egy
alkalom lenne, ennél sűrűbb intervallum azonban felesleges)
Akik
minimum minden második héten járnak, mit érezhetek
a masszázs alatt, illetve után?
- Szinte mindenkinek
a 4. alkalomra már annyira fellazul az izom "páncélja",
hogy a mélyebben fekvő rétegek is masszírozhatóvá
vállnak.
- A kezdeti izom
"masszától" már elkülönülve
érezhetők az izmok izomrostok.
- Hamarabb relaxált
állapotba kerülünk annak ellenére, hogy
maga a kezelés sokkal intenzívebb az első alkalomnál.
- Ami az első masszázsnál
"gyötrésnek" tűnt azt mostanra meg sem érezzük,
átalusszuk.
A
sérülésekkel, betegségekkel szemben ellenállóbbak
leszünk a rendszeres masszázstól?
- Igen.
- Ha rendszerint
ugyanazokon a pontokon érte ez idáig sérülés:
ellenállóbbá, edzettebbé teheti e pontokat
is a masszázs segítségével.
Ön
is szokta a hátat, nyakat ropogtatni, csontkovácsolni?
- Nem, és
azt tanácsolom ne is engedje csak ez irányú
szakembernek.
Hogy miért?
Mert a gerincmanipulációt kizárólag
Manuál terapeuták végzhetik, akik az orvosi
diploma után még két évig járnak
továbbképzésre.
- Az a masszőr
aki ilyet végez semmiképpen sem lehet tisztában
azzal hogy mi csinál.
Hogy miért?
- Mert szaktudás
nélkül könnyen maradandó egészségkárosodás
is bekövetkezhet.
- Tankönyv
nincs közforgalomban.
- A masszőr nem
tud röntgent, CT-t, MRI-t készítzetni.
- Általában
más masszőröktől lesik el a szakszerütlen műfogásokat
- A masszőr nem
diagnosztizálhat
- Természetesen
léteznek más jellegű biztonságos technikák,
amit nem csontkovácsolásnak - manuálterápiának
hanem passzív kimozgatásnak neveznek. (a testrészeknek
maximum a fájdalomhatárig történő passzív
mozgatása).
A
derékfájásomra jó a masszázs? Hátfájásra?
Reggeli kézzsibbadásra?
- Azzal kezdeném,
hogy ilyen és ehhez hasonló panaszokkal először
is keresse fel háziorvosát, aki beutalja a különböző
kivizsgálásokra. (pl. neurologus, reumatológus,
kardiológus, belgyógyász)
- A panaszok lehetnek
különböző megbetegedések tünetei is (pl.
a vese okozhat derékfájdalmat, a szív okozhat
hát fájdalmat, a nyaki porckorong okozhat kéz
és ujjzsibbadást).
- Ezért
fontos egy orvos, aki megmondja, hogy mi a baja, és hogy
annak alapján mit javasol.
Sokat
szokott fájni a fejem, napi 10 - 12 órát ülök
a számítógépem előtt.
Orvosnál voltam nem találtak semmit. Azt mondták,
lazítsak, ússzak, keressek masszőrt.
Ön tanulta
hogyan lehet masszázzsal fejfájást csillapítani,
megszüntetni?
- Igen tanultam.
- Jól tette,
hogy először orvoshoz fordult.
- Bizonyos fejfájás
típusoknál ugyanis meghúzódhat betegség
is a háttérben (magas vérnyomás, szemtengelyferdülés,
nyaki borda stb.).
- A svédmasszázzsal
kiválóan meg lehet szüntetni a megkeményedett
izmok által okozott fejfájás panaszokat.
- A masszázstól
az izmok ellazulnak, helyi vérbőség keletkezik, és
ez az, ami hat.
|
|